S végig szalad a csuklomón a penge
Leesik vállamról a nagyvilág terhe
Lassan közeledik, az utolsó lehellet
Csak a halál az ami jó irányba terelhet

Nincs már sok időm, fogom hát a pengét
S úgy mint enyém, elvágom kedvesem kezét
S már kettőnk vére folyik a padlón szét
S amit látok oly megnyugtató, olyan szép

A vérből a padlon lassan kialakul egy kép
De már nem látom, szívem azonnal vért kér
S még egy utolsót dobban mielött véget ér
Gyáva aki megöli magát, de bolond az aki él

Még érzem ahogy ebben a végtelen sötétben
Egy lány, kit szeretek, sírva könyörög értem
De nem ő az, kit én kedvesemnek hívhatok
S síkitva lép be a szobába, s a szobaközepén egy vöröslő szó: Sajnálom!